Kategória: Oktatás és köznevelés
Kőkúti Általános Iskola és Fazekas utcai Tagintézménye

A tatai Kőkúti Általános Iskolát 1983-ban alapították, jelenleg 2 feladat ellátási helyen működik., Az eredeti cél, miszerint az iskola teremtse meg az alapját a testnevelés és a sport területén az utánpótlásnevelésnek, a város és földrajzi környezete által biztosított feltételek kihasználásával, mára számos új feladatvállalással egészült ki, mindamellett, hogy mindig is elvárás és alapelv volt a magas színvonalú nevelő-oktató munka. A tantestület kezdetektől vallotta:”…minden gyermek tehetséges valamiben, csak színteret kell biztosítani, ahol kipróbálhatja magát…” Az intézményben tanórai és azon kívüli, valamint szabadidős és sporttevékenységek segítik kibontakoztatni a diákok tehetségét. Matematikai Tudásközpont, valamint akkreditált tehetségpont is az intézmény, kiemelkedő sport és művészeti eredményekkel is büszkélkedhetnek diákjaik.

Kategória: Népművészet és közművelődés
Harmónia Táncstúdió

A táncstúdiót 1990-ben Somogyiné Zeke Tünde pályakezdő óvoda- és táncpedagógus alapította, hogy minél több gyermek megismerhesse a klasszikus balettet és moderntáncot. Hagyományt teremtett. Azóta több száz gyermek táncolt náluk Nagyigmándról és a környékről, óvodástól középiskolásig. Rendszeres vendégei helyi, megyei, járási rendezvényeknek, gálákat, szabadidős programokat is szerveznek. A Nagyigmándi Közösségekért Egyesület alapító, aktív tagjai, a Pápay-gálák szervezői. A szakirányon továbbtanuló, vagy más egyesületeknél is sikeres növendékeik a Tavaszi zsongás gálákon példaként jelennek meg a kisebbek előtt. Idén a tragikus hirtelenséggel elhunyt növendékük, Takács Anna emlékére szervezett jótékonysági gálával a Szent Ágota lakóotthont támogatták. A Táncstúdió Nagyigmándért díjat, Somogyiné Zeke Tünde művészeti vezető arany fokozatú Nagyigmándért emlékérmet kapott.

Kategória: Képzőművészet
Szamódy Zsolt Olaf, fotóművész

A Balogh Rudolf-díjas tatabányai fotóművész a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, 1998-tól elnökségi tagja, 13 évig elnöke is volt. Az ember által létrehozott elmúló objektumok megörökítésétől az évek során eljutott az emberábrázolásig. A monostori erődöt két héttel a szovjet csapatok kivonulása után örökítette meg, így a rendszerváltáskori állapotok legnagyobb anyagát hagyva az utókorra, olyan épületrészeket is lefotózva, amelyek azóta eltűntek. Kordokumentumnak számítanak azok a felvételei is ebből az időszakból, amelyek a tatabányai üzemeket, gyárakat mutatják be. 11 éve jár Kínába, amelynek nyomán szakmai fotóstúrákat, kiállításokat is szervez a távol-keleti művészekkel itthon és odakint egyaránt, így segítve a kínai kulturális nyitást. Közös nyelvük a fotó. Önálló tárlata a Fal és függöny mögött, Kína, míg csoportos tárlataik A selyemút tükrében címet kapták.

Kategória: Magyar sport
Katona Géza birkózó edző

Edzői pályafutását 1976-ban kezdte Tatabányán. Elsősorban az utánpótlás-nevelés területén ért el kiváló eredményeket. Versenyzői birkózó serdülő, ifjúsági és junior világ- és Európa-bajnokságokon számos helyezést értek el. Edzői tevékenységét végig a Tatabányai Sport Clubban végezte s közben részfoglalkoztatásban és társadalmi munkában a Magyar Birkózó Szövetség utánpótlás edzőjeként is dolgozott, itt is szép eredményeket elérve, felkészítve a fiatalokat a nagy versenyekre. Az utóbbi években a veterán válogatottal is foglalkozott. 1988-ban birkózó olimpikont is adott Tatabányának, amikor versenyzője, Takács János negyedik lett Szöulban. Tettem, amit tettem, csináltam a dolgomat, vallja szerényen. A Magyar Edzők Társasága 2016-ban Életmű Díjat adományozott neki 40 éves munkássága elismeréseképpen. Ma is Tatabányán él, pedagógus feleségével és közgazdász fiával.

Kategória: Tudomány
Dr. Horváth István régész, muzeológus

1966-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen diplomázott. 1966-tól az esztergomi Balassa Bálint Múzeum régész muzeológusa, '74-ben doktorált. '79-ben Akadémiai Díjat kapott eddigi legjelentősebb tudományos munkája, az „Esztergom és a dorogi járás régészeti topográfiája”, amelyet H. Kelemen Mártával és Torma Istvánnal írtak. A Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából a nagymarosi vízi erőművel kapcsolatos, – Esztergom térségében folytatott régészeti feltárások egyik szervezője, irányítója és ásatás-vezetője volt, majd '99-ig az esztergomi vár királyi-, érseki palotájának régészeti kutatását vezette. 1970-től 2012-ig a Balassa igazgatója, közben 10 évig a megyei múzeumok igazgatója is. Két ciklusban városi, három cikluson át megyei közgyűlési tag. Esztergom díszpolgára, Magyar Érdemrend Tiszti-keresztje polgári tagozat kitüntetéssel, a Komárom-Esztergom Megyéért kitüntető címmel is elismerték.

Kategória: Sajtó
Regio Regia – az Értékteremtők magazinja

A Királyi Régió lapja Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megye gazdasági-társadalmi életét bemutató magazin, mely szerkesztését tekintve országosan is egyedülálló. Hasábjain a gazdaság szereplőivel, a régió vezetőivel – az Értékteremtők Körének tagjaival – közösen olyan témákat dolgoznak fel, amelyek másoknak is megmutatásra, követésre érdemesek. A kritikai attitűd, a reklámok helyett a pozitív tartalom, a jó gondolatok, megoldások, szemléletmódok kerülnek előtérbe. Rólunk és nekünk szól, akik itt élünk a Közép-Dunántúlon. A családi vállalkozás alapítói – Cseh Teréz kiadó-ügyvezető igazgató, Veér Károly főszerkesztő és Veér Zoltán tördelőszerkesztő – olyan lapot álmodtak meg, és működtetnek közel két évtizede, amelynek célja, hogy megmutassa a körülöttünk fellelhető értékeket a vállalati, önkormányzati, intézményi vezetők, ha úgy tetszik, az Értékteremtők szemüvegén át.

Kategória: Zeneművészet
Medveczky Szabolcs, karmester, zeneszerző

Zenei tanulmányait ütőhangszeres-szakon Budapesten, majd Győrött végezte. 2004-től a komáromi Egressy Béni Zeneiskola korrepetitora, 2005-től a Győri Nemzeti Színház megbecsült karmestere, korrepetitora, zeneszerzője. Már gyermekkorában késztetést érzett, hogy a zene sokszínű nyelvén fejezze ki magát. Első komolyabb művét a „Komáromi ünnepi misét” 2009-ben mutattak be. 2010-ben csendült fel első zongoraversenye, majd Mikolasek Zsófiával zenés mesejátékot írt az Egressy növendékeinek, a nagy sikerű „Ali Khodzsa és a bölcs kisfiú”-t. Számos sikeres produkciót készített Vizeli Csabával, a Magyarock Dalszínház vezetőjével is. 2012-ben Komárom Város Kultúrájáért, az idén Pro Urbe díjban részesült. 2015 óta alapító elnöke a Komáromi Kamarazenekari Egyesületnek. Az általa vezetett kamarazenekar, amely a két Komárom zenekara, évente 4-5 koncertet ad több stílusban, magas színvonalon.

Kategória: Irodalom
Dr. Monostori Imre irodalomtörténész

Az Ezüst Turul, Szinyei József és József Attila-díjas tatabányai irodalomtörténész, az irodalomtudomány kandidátusa évtizedekig vezette a József Attila megyei könyvtárat, de nyugalmazott könyvtárigazgatóként sem szakadt el az irodalomtól. Ezirányú és művészeti tevékenységével Komárom-Esztergom megye határán is túl öregbítette Tatabánya hírnevét, közéleti szerepvállalásával pedig példát mutatott mindnyájunknak. A József Attila Megyei Könyvtár igazgatója volt 1990 és 2010, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője 1985 és 2009 között, innen ment nyugdíjba. Több mint 200 tanulmánya, kritikája, könyvtári szakcikke, valamint önálló könyve jelent meg, Németh László munkásságának elhivatott kutatója. Több mint ötven kötet szerkesztője, sajtó alá rendezője. Számos társadalmi és közérdekű megbízatást vállalt, tagja a Magyar Írószövetség választmányának, illetve volt a Magyar Könyv Alapítvány kuratóriumának is.

Kategória: Színház és filmművészet
Belinszki Zoltán író, szerkesztő, dramaturg

1972-ben született Tatabányán. Kamaszkora óta publikál. A színházzal az Árpád Gimnázium diákszínpadán kezdett ismerkedni, Bognár Istvánné irányításával. Az esztergomi főiskolán előbb újságíró, majd tanító-művelődésszervező oklevelet szerzett. Felnőttképzési és művelődési menedzserként végzett a pécsi egyetemen. Drámapedagógiai foglalkozásokat tartott a Peron-táborokban és a Jászai Mari Színházban. 2013-ban mutatták be Holle anyó című darabját a Cervinus Teátrumban. A családi musical túl van a hatvanadik előadáson, magyar és szlovák nyelven játsszák. A Csodaszarvas c. darab felvidéki és kárpátaljai vendégjáték után a Budapesti Nyári Fesztiválon látható. A Szabó Magda Születésnap c. művéből készített színpadi változatot az évad legjobb előadásának választották a Békéscsabai Jókai Színház tagjai.

Kategória: Építészet és építőművészet
Varga Ernő statikus, mérnök, tervező

Az 1972 óta alkotó építőmérnök számos feladatot teljesített tehetséggel, munkáiban helyet kap a megőrzendő műemléki múlt és a jövőnek épülő jelen. Az „Esztergomért Emlékplakett” az Esztergom szépítéséért Dr. Bády István díj, a 2007. évi „Év Mérnöke” Mérnöki kamarai díj igazolja a szerteágazó, igényes teljesítményt. Szűkebb pátriáján kívül a nagyvilágot is gazdagító munkásságával szimbolikus tér-idő hidat emel. Alkotó energiája kiapadhatatlan, másfél ezer általa tervezett, szakértett, félezer kivitelezett létesítménye a bizonyíték erre. Az esztergomi STABIL Mérnökiroda Kft. 47 éve alkotó, tervező mérnök ügyvezetője igényes munkái az esztergomi török „ Dzsámi és Vízivárosi Rózsakert műemlékegyüttes”, a Visegrád Hotel és a hazai nagy, ipari létesítmények mellett három kontinenst díszítenek. A Műegyetemen diplomatervezési külső konzulenseként segíti a jövő mérnökeit.